2009. május 24., vasárnap

Újburgonyás-húsos rétes


Hozzávalók: 1 kis fej vöröshagyma, 15 dkg zsenge zeller, 60 dkg újburgonya, 5 dkg vaj, 1 mk. őrölt kömény, 1 ek vágott petrezselyem, 60 dkg csirke mell, mexikói fűszer keverék, 2 ek olaj, 8 lap rétestészta.

Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. A zellert megtisztítjuk, négybe, majd vékony lapokra vágjuk. A burgonyát megdörzsöljük, megmossuk és a zellerhez hasonló lapokra daraboljuk. Felforrósítjuk a vajat, megfuttatjuk rajta a hagymát, majd rátesszük a zellert és a burgonyát. Kevés víz aláöntésével, fedő alatt megpároljuk. Sóval, borssal, köménnyel fűszerezzük, majd belekeverjük a petrezselymet. Félretesszük. A húst megmossuk, szeletekre vágjuk, és bedörzsöljük a fűszer keverékkel. Felforrósítunk 2 ek olajat, és megsütjük benne a húst. Kiterítünk 2 réteslapot meglocsoljuk olajjal rátesszük a hús negyedét a tetejére halmozzuk a burgonya negyedét és becsomagoljuk, úgy hogy a végeit behajtjuk. A többivel ugyanígy járunk el. 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt aranysárgára sütjük. Salátával tálaljuk.

Egy gyors tészta kagylóval


Hozzávalók: 30 dkg kagyló, 1 doboz hámozott paradicsom konzerv, vagy 30 dkg friss hámozott paradicsom, 1 kis fej hagyma, bazsalikom, bors, só.



Mivel szeretjük a tengeri herkentyűket, gyakran kerül asztalunkra, most egy gyors változatát készítettem el. Volt otthon mirelit kagyló, ezt bolondítottam meg egy kis paradicsommal.

A hagymát megdinszteltem két evő kanál olíva olajon, majd ráöntöttem a paradicsom konzervet, amit 10 percig főztem, ezután került bele a kagyló, majd a fűszerek, só bor és bazsalikom. További 20 percig pároltam, közben a tészta is kifőtt. Tálaláskor a tetejét megszórtam egy kis reszelt parmezánnal.

2009. május 3., vasárnap

Gyors vasárnap délutáni sütemény



Délután eszébe jutott egy szem fiamnak, hogy ő valami finomságot enne, azaz valami édességet, süteményt. Mivel mindig van a mélyhűtőben leveles tésztám, mirelit gyümölcsöm és van otthon tej, a kamrában pedig puding. Így gyorsan összedobtam egy pudingos gyümölcsös párnát.

Hozzávalók: 1 csomag mirelit leveles tészta, 1 tasak vaníliás puding, 2 alma, vagy egyéb gyümölcs ami otthon van. 1/2 liter tej 4 evő kanál cukor 1 tojás.

Elkészítés: A tésztát kiolvasztom, a pudingot megfőzöm a tejjel és a cukorral.
Általában 6 db süteményt készítek belőle úgy, hogy 15x15 cm és lapokat nyújtok a tésztából, az egyik felét megrakom a pudinggal a tetejére halmozom a gyümölcsöt, majd a tészta másik felét késsel bevágom, a tojás fehérjével bekenem a szélét és összehajtom. A tojás sárgájával megkenem és 180 fokos sütőben 15 -20 percig sütöm.